Top-CLLD
„…még egy lépés kell, hogy itt legyél!” - Hajdúnánás Város helyi közösségfejlesztési stratégiája
TOP-7.1.1-16-2016-00075
2019. január 24-26. között tizenkilencedik alkalommal került sor a MATASZ második világháborús hagyományőrzők, az MH 5. Bocskai István Lövészdandár, az MH Hadkiegészítő, Felkészítő és Kiképző Parancsnokság, az MH Altiszti Akadémia, valamint a Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium részvételével az 1943. évi Doni áttörésben elesett, megsebesült és a harcokat túlélő
2019. január 22-én a Magyar Kultúra Napja alkalmából nyílt meg a művelődési központ galériájában Demeter Imre festőművész kiállítása. A tárlatot Dr. Csiszár Imre, Hajdúnánás alpolgármestere nyitotta meg.
A Magyar Kultúra Napja alkalmából 2019. január 19-én a Naná Színház ismét bemutatja az Üvegvirág című, zenés játékát.
A Nánás Pro Cultura Nonprofit Kft. 2018-ban első alkalommal rendezte meg a „Héthatár” Útifilm Szemlét. A rendezvény alapkoncepciója az volt, hogy utazásaik során nagyon sokan élnek a mozgóképkép rögzítés eszközével, élményeiket kézikamerával, okostelefonnal megörökítik. Ezek a kisfilmek nem csak a felvételek készítője számára lehetnek érdekesek, megfelelő formába öntve a nagyközönség részére is élvezeti értékkel bírhatnak, érdekes információkkal szolgálhatnak. Az útifilm ...
A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. „TESTVÉR-TELEPÜLÉSI PROGRAMOK ÉS EGYÜTTMŰKÖDÉSEK” tárgyú pályázati felhívásának keretében Hajdúnánás Városi Önkormányzat 1.350.000,- Ft összegű támogatásban részesült a „Testvér-települési együttműködés erősítése Csíkszereda és Hajdúnánás között jó gyakorlatok átadásával” című pályázatának megvalósítására.
eseménynaptár
Médiaszolgáltatóink
A Hajdúnánási Televízió médiaszolgáltatói tevékenységének, valamint műszaki fejlesztésének támogatója
nánás pro cultura nonprofit kft
powered by Á.G.I.-CMS 1.17
admin