logó

nánás pro cultura nonprofit kft

Környezettudatos Hulladékgazdálkodás

Vissza

2014-es EUROSTAT adatok a települési szilárd hulladékról

Közzétéve: 2016-03-29

A március 22-én megjelent EUROSTAT hulladékos statisztikák szerint egy átlag európai 2014-ben 475 kg hulladékot termelt, amelynek csak 44%-át hasznosították újra vagy komposztálták. A maradék 56%-a égetőkbe (27%) és lerakókba (28%) került.

A Zero Waste Europe (európai ernyőszervezet, amelynek a Humusz Szövetség alapító tagja) két tendenciát vél felfedezni az adatokban:

  • kis előrelépés a hulladéktermelés terén,
  • a hulladék a lerakókból az égetőkbe kerülnek (akár 1,1%-os növekedés) inkább, mint újrahasznosításra (max. 1%-os növekedés).

Általánosságban elmondható, hogy azok az országok, ahol a hulladékkezelés jónak mondható, úgy tűnik képtelenek csökkenteni a keletkező hulladék mennyiségén, míg a hulladéktermelés terén jól álló országok azzal küzdenek, hogy az erőforrásokat visszairányítsák a gazdaságba újrafeldolgozás és komposztálás révén.

Ezek tükrében a körforgásos gazdaság által kitűzött célek eléréséhez a ZWE azt javasolja, hogy a célszámokat a maradék hulladékmennyiségében határozzák meg (100 kg/fő). Ez sokkal hatásosabb eszköz ahhoz, hogy a lemaradó országokban az újrafeldolgozás arányát növelni lehessen, ill. hogy a termelődő hulladék mennyisége csökkenjen a fejlett szelektálási programmal rendelkező országokban.

A ZWE igazgatója, Joan-Marc Simon elmondása szerint: "A 100 kg/fő maradék hulladék célszám 2030-ra egy jó indikátora az erőforráshatékonyságnak és -felhasználásnak, ugyanis a hulladékos hierarchia legmagasabb fokát célozza, a megelőzést, az újrahasználatot és az újrafeldolgozást."

Ha a 2014-es adatokat a maradék hulladék szemszögéből vizsgáljuk, azt látjuk, hogy Cipruson, Máltán (mindkettő sziget) és Dánián kívül, a többi EU tagállamnál már most láthatunk számottevő összetartást 259 kg/fő átlaggal, így 100 kg 2030-ra egy megvalósítható cél.

Maradék hulladék mennyiség 2014-ben (kg/fő)

Maradék hulladék mennyiség 2014-ben (kg/fő). Lila: lerakás, Piros: égetés.

 

A helyzet azonban nagy változó az EU-ban, mind hulladéktermelés, mind kezelés terén. Bizonyos tagállamok, mint Románia, Lengyelország és Lettország, hulladéktermelés esetében jóval az EU átlag alatt vannak kevesebb, mint 300kg/fő értékkel, míg mások, mint pl. Dánia, Ciprus és Németország, lényegesen az átlag fölött járnak több, mint 600 kg/fő, sőt, 750 kg/fő értékkel Dánia esetében.

 

TSZH kezelés 2014-ben (kg/fő)

Hulladékkezelési adatok 2014-ben (kg/fő). Lila: lerakás, Piros: égetés, Világoszöld: Újrafeldolgozás, Sötétzöld: komposztálás.

 

ZWE külön kiemeli Szlovéniát. Viszonylag újonnan csatlakozott tagállamként ma az EU-ban a legelőrébb áll a hulladékos hierarchia szerinti hulladékgazdálkodás megvalósításában.2Hulladékkeletkezésben jóval az EU átlag alatt jár magas újrahasznosítási aránnyal. Maradék hulladék tekintetében is a legjobban teljesít 102 kg/fő értékkel 2014-ben.

"A körforgásos gazdaság Európában azt jelenti, hogy csökkentjük a termelődő hulladék mennyiségét, míg növeljük az újrafeldolgozási arányokat, és Szlovénia egy kitűnő példája annak, hogy hogyan lehet a kettőt egyszerre megvalósítani" - tette hozzá Simon.

TSZH újrafeldolgozási arányok 2005-2014

TSZH újrafeldolgozási arányok 2005-2014 között

 

Magyarországon 2013-hoz képest ismét növekedett az egy főre jutó hulladék mennyisége, 378 kg/fő-ről 385 kg/fő-re. Az adatok szerint a lerakás aránya 60% alá csökkent, de az égetés aránya 1%-kal nőtt. Jelenleg 25% az újrahasznosítás aránya, 6% a komposztálás. A maradék hulladék mennyisége az újrahasznosítás és komposztálás arányának növekedésének köszönhetően 280 kg/fő-ről 266 kg/fő-re csökkent.3 - szerk.

 

1 Maradék hulladék ajánlott definíciója: Hulladék, amelyik nem alkalmas megelőzésre, újrahasználatra vagy újrafeldolgozásra, és így energerikai hasznosításra vagy ártalmatlanításra kerül.

2 Ljubljana az első EU főváros, ahol Nulla Hulladékos stratégiát fogadtak el.

3 Adatok: http://ec.europa.eu/eurostat/documents/2995521/6757479/8-26032015-AP-EN....

Forrás: http://www.zerowasteeurope.eu/2016/03/press-release-eurostat-data-for-2014-confirms-need-for-european-residual-waste-target/

Fordította: Urbán Csilla

Vissza

eseménynaptár

2020 - Május
előre nyíl
HKSZCSPSZV
123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031
2020 - Június
vissza nyíl előre nyíl
HKSZCSPSZV
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930
2020 - Július
vissza nyíl előre nyíl
HKSZCSPSZV
12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031
2020 - Augusztus
vissza nyíl előre nyíl
HKSZCSPSZV
12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31
2020 - Szeptember
vissza nyíl előre nyíl
HKSZCSPSZV
123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
282930
2020 - Október
vissza nyíl előre nyíl
HKSZCSPSZV
1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031
2020 - November
vissza nyíl előre nyíl
HKSZCSPSZV
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
30
2020 - December
vissza nyíl előre nyíl
HKSZCSPSZV
123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031
2021 - Január
vissza nyíl előre nyíl
HKSZCSPSZV
123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031
2021 - Február
vissza nyíl előre nyíl
HKSZCSPSZV
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2021 - Március
vissza nyíl előre nyíl
HKSZCSPSZV
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031
2021 - Április
vissza nyíl előre nyíl
HKSZCSPSZV
1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930
2021 - Május
vissza nyíl előre nyíl
HKSZCSPSZV
12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31
2021 - Június
vissza nyíl előre nyíl
HKSZCSPSZV
123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
282930
2021 - Július
vissza nyíl előre nyíl
HKSZCSPSZV
1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031
2021 - Augusztus
vissza nyíl előre nyíl
HKSZCSPSZV
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
2021 - Szeptember
vissza nyíl előre nyíl
HKSZCSPSZV
12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930
2021 - Október
vissza nyíl előre nyíl
HKSZCSPSZV
123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031
2021 - November
vissza nyíl előre nyíl
HKSZCSPSZV
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930
2021 - December
vissza nyíl előre nyíl
HKSZCSPSZV
12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031
2022 - Január
vissza nyíl előre nyíl
HKSZCSPSZV
12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31
2022 - Február
vissza nyíl előre nyíl
HKSZCSPSZV
123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28
2022 - Március
vissza nyíl előre nyíl
HKSZCSPSZV
123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031
2022 - Április
vissza nyíl előre nyíl
HKSZCSPSZV
123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930
2022 - Május
vissza nyíl
HKSZCSPSZV
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031

hirdetések

Médiaszolgáltatóink

A Hajdúnánási Televízió médiaszolgáltatói tevékenységének, valamint műszaki fejlesztésének támogatója

www.aszakkor.hu

nánás pro cultura nonprofit kft

powered by Á.G.I.-CMS 1.17
admin